Anaklia training 2. rész

Sziasztok blogfüggők:) Remélem minden okés otthon! Ebben a részben
befejezem a félbehagyott történetet a trainingről. Pár szóban az előzményekről,
hisz már rég írtam az első részt: korai kelés, találkozás 2 önkéntes lánnyal a
pályaudvaron, 5 órás utazás kisbusszal, érkezés Zugdidibe és a tavaszba, ahol
találkoztunk a szervezetem elnökével, majd onnan egy személyautóval Anakliába
egy nagyon hangulatos úton.

Szóval mikor megpillantottam a szállodát és a tengert, az első gondolataim
azok voltak, hogy fél perccel ezelőtt még teheneket és disznókat kerülgettünk,
most meg itt vagyok a Fekete-tenger partján, és éppen begurulok egy nagyon
tetszetős szálloda parkírozójába. Mit ne mondjak kicsit éles volt a kontraszt:)
A szállodát most nem részletezném, első részben belinkeltem a honlapját, egy az
egyben ugyanaz az állapot fogadott, amit a képeken láthattunk. Esetleg annyi,
hogy a szállodát 7 hónapja adták át, ami azt jelenti, hogy ez lesz majd az első
nyara. A parkolóban 5 személyzetis ember fogadott minket, kivették a kezünkből
a táskáinkat, amiket a kulcsok megkapása után egészen a szobáig is hoztak.
Csodálkoztam, hogy ilyentájt mikor jóformán mi vagyunk az egyedüli vendégek,
készenlétben van az összes alkalmazott. Mint utóbb kiderült, ez az 5 ember
töltötte be az összes feladatot a főzésen és a takarításon kívül. Még a
recepciónál mondták, hogy mehetünk is ebédelni, nem is kellett kétszer
mondaniuk, miután elfoglaltam a szoba nagyobbik ágyát, nyargaltam is az
élelemért (közben persze javában ment a nyálelválasztás, és képzeletbeli sült
csirkecombok repkedtem a szemem előtt, már nagyon éhes voltam, ugye emlékeztek
reggel nem tudtam normális kaját venni), gyönyörű látvány fogadott az
étkezőben: svédasztal, húsok, saláták, sajtok, köretek, gyümölcs hegyek,
üdítők. Szóval terülj-terülj asztalkám volt a javából. Ne tudjátok meg mit
össze nem ettem, a liftig alig bírtam utána elvonszolni magam. Ebéd után rövid
pihenőt kaptunk az első prezentáció előtt, elmentem a lányokkal sétálni egyet a
partra, csodás idő volt. Sajnos a part borzalmasan szemetes volt, de azért
találtam pár szép kagylót is. A víz hideg volt, kisebb hullámok próbáltak
megtréfálni mikor megpróbáltam megérinteni a vizet, majd egy nagyobbnak
sikerült is, kicsit be is ázott a lépőm. Készíetettem pár fotót, élveztem a
napsütést és a tenger látványát, majd időnk szűkében vissszabattyogtunk a
hotelba. Közben megérkezett Kristina, aki pont akkor jött ki az ebédlőből.
Centis haj, mezítláb, alkohol vagy kokain vagy minkettő feliratú polo, és
meglehetősen sok fémdekoráció az arcán és fülein. Hello Kristina:)

Az első prezentáció lájtos ismerkedéssel kezdődött a konferenciateremben,
kisebb feladatokat kaptunk, hogy könnyebben menjen a dolog. A legemlékezetesebb
az volt, mikor párban kellett dolgoznunk, és össze kellett szednünk két közös
és két teljesen eltérő dolgot egymásról, és a legőrültebb dolgot kiválasztani,
amit szerintünk a másik valaha is csinált. 5 percet kaptunk rá. Kristinát
kaptam, aki egyébként orosz-lengyel. Nem szeretnék róla rosszat mondani,
jóindulatú csaj, de szerintem nincs minden rendben nála. 5 percen keresztül egy
barátjáról mesélt, és annak börtönviselt évei alatt szerzett élményeiről, plusz
hogy álma lelőni egy nagytestű vadon élő állatot, és hogy ő imádja a
börtönöket. Szerintem jobb hogy csak a felét értettem a mondanivalójának...

Minden prezentáció kétszer 1 órás volt, közte 15 perc kávészünet, ahol a
konferenciaterem bárpultjáról fogyaszthattunk kedvünk szerint sütiket,
chipseket, üdítőket, teát és kávét. Sajnos nekem a legrosszabb az angolom, így
hát több olyan dolog is volt, amit nem értettem, pedig nagyon koncertráltam.
Utána vacsora, szintén nagyon fullos felhozatallal, majd fürdés. Vacsi közben
megbeszéltem a csajokkal, hogy kaja után találkozunk a biliárdteremben, ahova
aztán egyik sem jött el. 10 perc egyedüli játék után aztán intettem a pultos
srácnak, mivel más potenciális italrendelő rajtam kívül nem volt, így vele
játszottam. 1 évvel fiatalabb srác volt, 3-0-ra nyertem, de szerintem felsőbb
utasításra hagyott nyerni ennyire, volt pár érthetetlen lökése. Megköszöntem a
játékot, majd vízszintesbe vágtam magam. Reggeli, délelőtti prezentáció, ahol
megtudtam pár érdekesebb dolgot. A grúz férfiak agresszívak. Még véletlenül se
próbáljam meg „olyan” munkásnak titulálni az édesanyjukat, mert korházban
ébredés lesz a vége. A gyerekek 50 százaléka még soha nem járt külföldön.
Nagyon sok a szenvedélybeteg. Sok fiatal pár szökik el valahova, mert a szülők
nem adják áldásukat a kapcsolatra. Igazából több is volt, ennyire emlékszem:)
Aztán ebédre megérkeztek a többiek, pontosan 11 önkéntes, így összesen 15-en
voltunk. Erre a napra nagyon rossz idő lett, eső, hatalmas szél. Láttam a 2.
emeleti ablakomból, ami a tengerre nézett, hogy hatalmas hullámok vannak,
úgyhogy böltöztem, és ismét sétáltam egy kicsit, most egyedül. Délután
prezentáció, aztán vacsi, közben Alex beköltözött a szobába, szerencsére őt
kaptam. Azért szerencsére, mert a vacsora utáni bulin, ahol ingyen sört ittunk,
egy fura viselkedésű srác kétes kérdésekkel bombázott, könnyen lehet hogy a
másik csapatban játszik, úgyhogy egész este még csak véletlenül se mertem a
közelébe menni. Persze előbb szolídan a tudtára attam, hogy et bizony kapufa.
Egyébként Osmandas volt a szobatársa:) Később lecipeltük a söröket a
biliárdterembe, ott folytattuk a bulit de már csak páran, többiek kidőltek, 4
lariért ittam egy nagy Beefeatert citrommal és jéggel, amit 3-an 10 perc alatt
sikeresen elkészítettek (pedig rajtam kívül senki nem rendelt), már majdnem
felajánlottam, hogy beugrok segíteni. 3-kor mentem aludni. Harmadik nap semmi
extra nem történt, csapatépítő kis játékok, prezentációk, küzdés a szempillával
hogy le ne csukódjon, majd ha mégis megtörténne, utána harc a fejjel hogy le ne
billenjen. Este most egy másik pultossal biliárdoztam, kipróbáltam az orosz
biliárdot, amiről azt kell tudni, hogy nagyobb az asztal, nagyobbak a golyók,
de kisebbek a lyukak. Brutál nehéz betalálni, kb fél centi hely maradt mikor
odatettem a golyót a lyukhoz. A srác jól tolta, ki is kaptam, de legalább végig
partiban voltam annak ellenére, hogy először próbáltam ezt a fajtát. Fekvés.

Negyedik nap reggelén annyit ettem amennyit csak bírtam ismét (egyébként
mindig megfogadtam, hogy nem eszem magam félholtra mint a mesében a
parasztbácsi, mikor a földesúr felkínálja neki, hogy annyit eszik amennyit csak
akar, és a végén megakad valami a torkán, és feldobja a tappancsot, nem
emlékszem pontosan a címére, valaki írja már meg biztos emlékeztek rá), hisz’
egyszerre utána indultunk is vissza Zugdidibe egy kisbusszal. Szemfüles voltam,
mert míg a többiek reggelizni mentek, én elfoglaltam az egyetlen helyet, ahol
ki lehetett nyújtani rendesen a lábat. Többen felajánlották, hogy szívesen
cserélnek velem, és próbáltak meggyőzni, hogy ott nekem jobb lesz utazni,
illedelmesen kösz nem:) Zugdidiben megnéztünk egy vár múzeumot (úgy kell
elképzelni mint egy múzeumot, régi érdekfeszítő dolgokkal, ráadásul angol
kommenttel), ahol tilos volt fotózni, amit az idegenvezető és 2 segítője
folyamatosan szemmel is tartott. Ezt ne mondták volna, hogy tilos, egész végig
ezen mesterkedtem, kb 10 egész normális fotót sikerült készítenem. A várnak
szép kertje volt nagy szökőkúttal, sétálgattunk egy kicsit, majd indultunk
tovább. Nem tudom pontosan hova, azt viszont tudom, hogy fel a hegyekbe, ahol
egy templomnál kötöttünk ki. Tiszteletemet tettem, majd élveztem a magaslat
nyújtotta kilátást. Vettem egy nénitől valami fura gyümölcsöt (egyéb élelem
híján), szerencsére nem kaptam gyomorrontást, úgyhogy egészen jó volt. Miután
mindenki kinézelődte magát, célbavettük Tbiliszit, melynek határában még
kaptunk egy közös vacsorát.

Azt hiszem talán ennyi is lenne, esetleg még egy érdekesség. Grúziában illetlenség
orrot fújni nyílvános helyeken, viszont a köpködés az utcán teljesen normális.
Például a múltkor sétálgatok az egyik legjobb utcán, erre az ember öltönyben
(ami kb annyit ért mint a fél életem) akkorát köpött, hogy ihaj. Tehát én úgy
döntöttem, hogy nem fogok bokrokba menekülni egy orrfújásért, viszont
bármennyire is ismerős a köpködés a focis múltamból, inkább hanyagolom a
dolgot.

Most megyek meccset nézni pár sráccal a suliból, Izrael-Grúzia lesz, és
valamilyen sportkávézóban nézzük nagy kivetítőn. További szép napot nektek, pápá:)