Itt vagyBlogok / akos's blog / nagykövetes jóga móka
nagykövetes jóga móka
Sziasztok! Ebben a bejegyzésben írni fogok a nagykövetségen
tett látogatásomról, és az első jógaórámról. Nem lesz túl izgalmas azt hiszem,
mostanában elég adrenalinmentes napjaim vannak, nem is tudok nagyon másról
írni. Lássuk:
Mivel szeretek olvasni, és sok a szabadidőm, ezért úgy
döntöttem felkeresem a helyi nagykövetségünket, mert repülőn nem hoztam
magammal könyveket, nem fértek már bele a cuccaimba. Utánam küldött csomag 3
könyvet is tartalmazott, de ugye ezek akkor még nem érkeztek meg. Tehát
elsődleges célom a dologgal a magyar nyelvű könyvek kölcsönvétele volt. Harmadik
kitűzött napomon, múlt csütörtökön sikerült is rávennem magamat, pedig nincs is
túl messze, 4 buszmegállóra, plusz 10 perc sétára. Megnéztem Gugliörfön merre
kell mennem, az utca metszi a Budapeshti streetet. Úgy terveztem, hogy 4 előtt
odaérek, nem találtam a honlapjukon nyitvatartást, így gondoltam időben leszek.
Kicsit elszámítottam a buszozást, így túlmentem két megállóval, ami azt
jelentette, hogy nem az eltervezett útvonal felől közelítettem meg címet. Ahogy
bandukoltam felfelé, azért felfelé mert enyhe kis domb kezdődött a célirány felé,
egyre távolodtam a főutcámtól, így lassacskán teljesen elhalt a város zaja.
Hosszúgatyóban, kardigánban és pulcsiban voltam, kezemben dzsekim, nagyon jó
idő volt, igaz a nap lemenőben volt, de égette az arcomat, ráadásul a beton is
nyomta a meleget. Nagyon hangulatos kis utcán gyalogoltam vissza a cél felé,
melyet családi házak határoltak. Teljes csend volt, csak néha hallottam valami
kis neszt, nem találkoztam senkivel egy macsekon kívül, ezen csodálkoztam is.
Nem a macsekon, sehol egy léleken:) Szerencsére autók sem jöttek akkor, így
kimentem az utca közepére, és egy követ rúgdostam magam előtt. Közben néha
átmentem lugasok alatt, láttam tök szép kerteket nyíló virágokkal, szóval
nagyon jól éreztem magam azon a 10 perces sétán, roppant hangulatos volt. Lvovi
83. volt a cím, elég gyorsan növekedtek a házszámok, sietnem kellett, mert
szépen elrúgdostam az időt. 10 perccel négy előtt meg is érkeztem a 81-hez, de
az utca itt kettévált, a következő a 89 volt, a másik irány pedig egy zsákutca
volt, ami egy betonfalban végződött. Előtte egy öregúr ült egy sámlin, faragott
valamit, és beszélgetett egy kissráccal, aki mandínerezett egy gumilasztival.
Mondom nem lehetek ilyen szerencsétlen, itt kell lennie valahol, keresetem a
zászlónkat, valami kiírást, semmi. Odamentem hozzájuk, beütöttem a telómba a
83-at, mert csak 10-ig tudok egyelőre számolni. Köszöntem, mutatom a srácnak a
83-at és mondom, hogy Ungreti, így hívják az Magyarországot. Srác bólint,
mutatja merre, az öreg felugrik, odajön kezet fog, motyog valamit nem értem,
gondolom volt valamilyen élménye velünk kapcsolatban, mint érdekes módon itt
több embernek is. Aztán nagy üggyel gonddal elmutogatta merre kell tartanom,
vagy 2 percig mutogattak szinkronban. Ezt egyébként annyira bírom az
idősebbekben, főleg falukon, biztos ti is tapasztaltátok már, csak annyit kéne
mondania, hogy 50m-rel arrébb, de annyira akar segíteni, hogy mindent precízen
leír a célig, annyira örül, hogy segíthet. Na itt ugyanaz történt. Elég lett
volna csak annyit mutatnia, amire közben nagyjából rá is jöttem más lehetőség
híján, hogy a nagykövetség a fal túloldalán lehet. Pontos mutogatást kaptam,
hogyan merre, közben 4 múlt. Köszi szépen, rohamléptekben elindultam, az első
lehetőségnél befordultam az előbb letért utcára párhuzamos kis ösvényre, majd 20 méter után láttam a
térfigyelőket, és a címerünket. Ez volt az épület hátulja, úgyhogy keresztül
vágtam az első keresztülvágható kerten, majd kiértem az utcára, ahonnan már
láttam is a betonfal másik oldalát, és a magyar lobogót. (bocs, hogy teljes
mértékben elképzelhetetlen lett a leírásom az odajutásról, az előbb kersetem
pontosan hol van, és olyan keskeny utcák ezek, hogy a rálógó fáktól nem is
tudom pontosan merre jártam, így leírni sem tudom érthetően)
Megtöröltem a homlokam, eligazítottam a kardigánt, uccu
neki. 3 emeletes fehér épület, homlokzatán magyar és EU zászló, másodikon
terasz, magas fal véfi oldalról, szögesdrót, kamerák, kovácsolt vaskerítés,
sötétített rácsos ablakok, őrbódé az épület előtt. Egy grúz katona az őrbódé
előtt, egy benne. Mivel célirányosan feléjük mentem, a kívül álló pár lépést
tett felém, és már több méterről köszönt grúzul. Köszöntem, magamra mutatva
mondtam, hogy Ungreti, bólintott, beszólt a társának, aki kijött, és kapuzott a
bejárati kapu melletti kaputelefonon, és mutatta, menjek oda, majd angolul
mondta, hogy speak. Pár csengés után, női hang szólt bele grúzul, gondoltam
csak értenek magyarul. Csókolom FÁ vagyok, érdeklődni szeretnék van-e „ügyfélfogadás”,
vagy nem is tudom hogyan hívják ezt. Mit szeretne? Be szeretnék jelentkezni.
Egy pillanat várjak. Pár perces pillanat volt, közben gyönyörködtem a szél
lengette zászlónkban, majd nyílt a bejárati ajtó, kilépett a hölgy, nyitotta a
kerítést, kijött az utcára. Kezet nyújtott, mondta nevét, s hogy ő grúz, de tud
tud magyarul is. Na mondom ez ám a férfi munka, megtanulni magyarul. Persze
csak magamban. Mondja most sajnos nem tudnak fogadni, jöjjek vissza másnap,
hacsak nincs valami égető nagy problémám. Egyszercsak megint nyílik az ajtó, egy
fiatal férfi lép ki ingben és farmerban, és mondja kicsit szemrehányóan a
hülgynek, miért nem hívott be egyszerre, milyen dolog ez, hogy az utcán
beszélget velem, egy fiatal magyar sráccal, akinek biztosan problémája van és
segítségre van szüksége. Menjünk be mondja, az ajtóban bemutatkozunk, Kovács Zsoltnak
hívják, ő az egyes számú titkár. Megköszöni a hölgy segítségét, kérdezi iszom-e
valamit, nem köszönöm, odafelé megittam egy liter vizet. Fel a lépcsőn, bevezet
ez világos konferenciaterembe, bőrgarnitúrák, kis emelvény mikrofonnal, könyves
szekrények, régi bútorok, nagy csillárok. Leülünk, kérdezi mit óhajtok,
magázódunk, majd felajánlja, hogy tegeződjünk, megköszönöm, sokkal egyszerűbb
lesz. Kérdezi nagy baj van-e? Mondom nem csinálok bohócot magamból, csak nem
nyögöm be, hogy jól jönne pár magyar könyv. Azt a tanácsot kaptam, jelentkezzem
be mindeképpen, bármi történik tudjanak rólam. Mondja ilyennel még nem igazán
fordultak hozzájuk itt, sőt magyarral is szökőévente találkoznak jóformán.
Valahol van neki formanyomtatványa, de nem tudja hol van, írjam fel erre az
A4-es magyar címerrel ellátott lapra az adataimat, és bevisz a
nyílvántartásukba. Plusz megjegyzi, hogy jól tettem hogy eljöttem, ő is örül
hogy találkozik magyarral, plusz ha az oroszok úgy döntenek visszajönnek, akkor
küldenek értem egy helikoptert, mondja viccelődve. Ad egy dombornyomott
névjegykártyát, hívhatom bármikor bármi gond van, plusz értesít majd, ha lesz
valamilyen rendezvényük. Pl: 2011.03.15. Petőfi irodalmi est és kiállítás Tbilisziben,
2011.03.06. Zichy kiállítás Tbilisziben. Na ezekről nem tudtam sajnos, de
ezentúl kapok emailt. Elmondom mit csinálok itt, mi a vélemény Grúziáról. Erre
mondja, hogy nem akar elkeseríteni, de neki elég sok negatív élménye van már az
emberekkel, abból adodóan, hogy ő külföldi, mert szerinte csak kezdetben
barátságosak az emberrel. Szerencsére ilyet még nem tapasztaltam. Estleg
akarok-e még valamit? Na most már muszáj rátérnem a lényegre, tud-e magyar
könyvekről Tbilisziben? Nem tud, de nekik van egy kis könyvtáruk, amit az idők
alatt halmoztak fel, igaz elég régi könyvek alkotják. Óóó nem baj az,
tökéletes, ha lenne rá mód elvinnék egyet. Persze vigyel csak amennyit akarok,
írjam fel mindig ad egy új lapot, és hagyjam ott a könyvek közt, jöhetek
bármikor újakért. Kövessem, megyünk a könyvekhez. A minikönyvtár a hölgy dolgozószobájában van,
aki nkiállja sorolni miket találok a polcon. Nem időztem sokat, levettem
Móricztól a Kivilágos kivirradtig-ot és az Úri murit. Egy könyvben ez a kettő.
Direkt nem vittem többet, minél többször akarok majd azon az utcán sétálgatni
újra, és legalább többször válthatok majd pár szót magyarul. Csókolom minden
jót, megyünk le a lépcsőn, kienged a bejáratin, majd miközben a lépcsőn váltunk
még pár szót, megérkezik egy autó, kiszáll egy öltönyös úr, bejön a kapun, na ő
nagykövet, mondja Zsolt. Csodálkozva és kérdően fog kezet, mondom magamtól ki
vagyok mit keresek itt, nagyon örül, mondja vicesen beír egy piros pontot az aktámba,
mivel önkéntességre adtam a fejem, és szívesen lát majd a rendezvényeken. Kösz
a lehetőséget, addigis minden jót, viszontlátásra. Küldetés teljesítve,
hazafelé ettem egy kebabot 400 pénzért, amiből még vacsira is maradt. Azóta már
2 könyvet is elolvastam.
Jóga: felhívtam őket, mondták múlt szombaton elutaztak,
ezért nem volt megtartva, de holnap (azaz most szerdán) lesz, várnak. Klafa. Olvastam
a tanácsok menüpontnál, hogy ne egyek 2 óeával előtte semmit, ezért be is
akartam tartani, de útközben éhes lettem, és vettem egy sajtos péksütit, amit nemrég
vehettek ki a sütőből, mert folyt belőle a sajt, gondolhatjátok, mind megettem,
nem tudtam ellenállni sajnos. Tudtam hol a hely, így pontosan 7 előtt 10
perccel érkeztem, átvedlettem a jógaruhámba. Zokni, melegítőgatya, polo. Tehát semmi
extra, mehettem volna az itthonfetrengősben is. A női öltöző akkora, mint egy
hangár, a férfi mint egy kutyaól. Na mondom itt csak én fogom képviselni az
erősebbik nemet. Úgy is lett. Közben éreztem az illóolaj illatát, és már
hallotam a relax zenét. Beléptem a barlangba, képek itt: http://www.tbilisiyogacave.com/
Csak nők, mindenféle korosztályból. Elnyomtam egy halk helót, Olga az edző
odajött bemutatkoztunk. Kiterítettem magamnak a SZŐNYEGemet (haha R), aztán
indulhatott a másfél órás önkínzó szakkör. A bemelegítésnél gyerekek úgy vert a
víz, higy azon gondolkoztam a legközelebii csukd be a szemednél gyors felállok
halkan és hazáig futok, hogy senki ne vegyen észre. Alig tudtam csinálni pár
gyakorlatot. Pers Tanárúr hasonlatával élve: én voltam a csomagból éppen kivett
rágógumi, míg a többiek a fél órája rágott rágógumik voltak:) Olyan alapvető
dolgokat nem tudok sajnos megcsinálni, mint ráülni a sarkamra, hanyattfekvésben
kinyújtani a fejem főlé a kezeimet, vagy akár állásból megfogni a sípcsontomat.
Azért közben éreztem, hogy szépen lassan engednek az izmaim, tehát fokozatosan
ez jobb lesz. Aztán többször volt pár perc meditáció, mikor elvileg teljesen
lazulnom kellett volna, de mindig rá kellett magamra parancsolnom, hogy
lazuljak már el. Aztán nem szabadott volna gondolnom semmire, ekkor naná hogy
bevillant az agyamba az a baromság a beverlihilszinindzsából, mikor Háru
barátunk mindig eggyé vált (ezt nem tom így kell-e írni) az univerzummal, és
mindig valami vicceset csinált. Úgyhogy nekem a meditációm ezen gondolatok
elhessegetésével is teltek. Szerencsére az utsó sorban voltam, úgyhogy nem
igazán látták a bénázásaimat, fel kellett volna vennem magamat. A végén betett
a lejátszóba egy vadonatúj 5 ezer éves hümmögős lemezt, és lemeditáltuk először
törökülésben (2 percig bírtam megmaradni így, aztán elterültem hátra), majd
háton fekve az órát, volt aki ütemes horkolásban végezte, ezen nagyon kellett
nevetnem, úgyhogy haraptam rendesen az ajkamat, bele ne nevessek a dolgok
közepébe. Aztán visszatértem a testembe, villany fel, köszi szépen, találkozunk
szombaton. Ki akartam fizetni az órát, de mondta az első ingyen van, királyság
legközelebb parókában kifestve megyek Kerolájna néven. Aztán mondta még az
Olga, hogy minden nyáron megy hozzánk 3 hétre Vépre, ott van valami össznépi
jógatali. Még ebben is királyok vagyunk. Elbúcsúztunk, átöltöztem, aztán úgy
mentem hazafelé, mint egy 150 éves öregember. Ja és majd elfelejtem,
bemutakozott óra végén a kb 25 éves Helen, ő fél évet élt Budapesten, kérdezte
hogy tetszett az óra, jó volt jó volt. Érdekes egy csomó itteni embernek van
kapcsolata az országunkkal.
Más: a férfiak gyakran karöltve járkálnak az utcán, és
találkozáskor sokszor puszival helyettesítik a kézfogást, vagy mindkettőt
csinálják. Így sokszor a már jól megszokott, na most mi lesz szituk állnak elő,
adok puszit vagy nem adok puszit kézfogásnál? Eddig ugye ezek lányokkal voltak,
de itt fura mód mindenkivel ez van, mert fele úgy kezel mint egy grúz (tehát
plusz puszi), másik fele tudja, hogy nálunk nincs ilyen (szóval csak kezet
fogna), szóval sokszor komikus a helyzet.
Holnap megyek usziba. Már mindenki engem nyaggat, hogy
próbáljam ki, várnak 2 napot, és ha nem nőnek gombák a testemre, akkor jönnek
velem ők is. Ma voltam megnéztem egy dokumentumfilmet Abháziáról, kb 20-an
voltunk, ott volt a rendező is. Emberek életét mutatta be, elég szomorú volt.
Olvassatok utána: http://hu.wikipedia.org/wiki/Abh%C3%A1zia
A végére egy mai vicces hírrel búcsúzom, sziasztok jóccaka:)
http://index.hu/tech/2011/telko/veletlenul_vagta_le_gruziat_a_netrol/
Another collaboration between the art and fashion world has been announced, with [url=http://www.jimmychoo--outletsale.com]Jimmy Choo Outlet[/url] revealing a team-up with contemporary artist Rob Pruitt
for a capsule collection of shoes, handbags and leather goods.Computerworld - [url=http://www.oakleysunglasses-storesonline.com/]Oakley Sunglasses[/url] Google might want to use its new smart-glasses
prototype to look over its shoulder. [url=http://www.oakleysunglasses-storesonline.com/]Cheap Oakley Sunglasses[/url], a California company known for its sports equipment, [b]
[url=http://www.oakleysunglasses-storesonline.com/]Oakley Sunglasses Cheap[/url] [/b]and ski goggles, [url=http://www.onecheapoakleysunglasses.co.uk]Cheap Oakley Sunglasses[/url] is developing glasses
that [url=http://www.onecheapoakleysunglasses.co.uk]Oakley Sunglasses[/url] use smartphone features and project information directly onto the lenses.
http://misguidedangelus.com/forums/memberlist.php?mode=viewprofile&u=20662
http://annihalus.com/forums/memberlist.php?mode=viewprofile&u=465
http://zyegoat.com/forums/memberlist.php?mode=viewprofile&u=7628
http://www.piano-tuners.org/piano-forums/memberlist.php?mode=viewprofile&u=24852
Shade us the way Sunglasses manufacturer Oakley Sunglasses reckons the time is ripe for 'smart glasses', and Oakley Sunglasses Cheap has revealed its own R&D efforts in specs technology, which could see it compete with Cheap Oakley Sunglasses Google's Project Glass in the not-too-distant future!
Oakley Sunglasses manufacturer is working on its own augmented reality glasses technology, the company’s CEO has confirmed, taking on Oakleys Google’s Project Glass with both standalone and tethered functionality.
The London 2012 Olympics keep getting more and more stylish, with Ralph Lauren Polo Outlet this week Polo Outlet Online unveiling an almost all-white collection of elegant closing ceremony garb for the US team. http://www.meshrm.com/member.php?217285-xmyishang213 http://www.theprisonsource.com/member.php?484081-xmyishang213 http://www.sfhdc.org/index.php/member/3443/ http://www.sfymca.org/member/4522
Well-known Fake Oakleys are prevalent for the
various styles. Fake Oakley Sunglasses offer you any trendy style with favorable price so you can affordable your favorite one.
All these sunglasses are made from high quality materials to ensure high performance and durable.
Wholesale OakleysThey can prevent your beautiful eyes from hurting considerately. Fake Oakleys also can
Oakley Saleblock the ultraviolet rays and the harmful
rays to protect your eyes well.
Wholesale Jewelry here has a huge range of sterling silver jewelry in an array of designs and styles,
all of which are displaying at the lowest prices available. Cheap Jewelry
You can find more unusual piece of silver jewelry unlike anything found
in the high street shops. Looking for lovely silver jewelry as a gift?
Take a look at Wholesale Silver Jewelry with exquisite designs online here. We supply a fabulous collection of Silver Jewelry Wholesale to
attract more customers and meet more people’s tastes.
Cheap Oakley Sunglasses is a sport and lifestyle brand, driven to ignite the imagination through the fusion of art and science.
The essence of the brand is communicated through hundreds of professional and amateur athletes who depend on Oakley Sunglasses Sale
products to provide them with the very best while they redefine
what is physically possible. Replica Oakley Sunglasses comfort, protection performance are the most remarkable characteristics of Oakley Sunglasses. Our oakleystores.net
sells these amazing Wholesale Oakley Sunglasses with favorable
price.
Christian Louboutin Shoes Sale with discount price here is a good news for you to go shopping now! Various beautiful designs, chic styles of Christian Louboutin Sale Sale are very attractive and
favored by many women all over the world. You can find the most bling bling high heels from
Cheap Christian Louboutin Sale absolutely. We definitely have excellent customer service for you to
consult and all orders Louboutin Shoes Sale are shipped with fast delivery and free
shipping.
Cheap Oakley Sunglasses,The latest new styles,
the classic styles or the most popular styles, whatever styles you like
you can find them on our website. Welcome to have a look and select!
Replica Oakley Sunglasses
for sale from our store can help you save much money. The afford price
is quite welcome by many young people. Various unique designs, chic
styles of
Cheap Replica Oakleys are very attractive and loved by lots of customers.We ship Replica Oakleys with exquisite gift packaging so all items are no sale tax. We also offer excellent service and fast shipping.
nike shox nike shox shoes cheap nike shox nike shox sale nike shox discount nike shox 2011 nike shox sale women nike shox nike shox nz nike shox oz nike shox r4 nike shox tl3 nike shox r5
lebron james shoes lebron shoes sale cheap lebron shoes lebron shoes outlet lebron shoes outlet nike lebron 9 cheap lebron 9 lebron 8 lebron shoes discount lebron james sale nike lebron viii ps air max lebron viii nike lebron 8 v2
nike air force air force shoes air force 1 sale cheap nike air force air force outlet nike air force outlet cheap air force shoes air force 1 high air force high cheap air force high air force 1 low air force low cheap air force low
hermes birkinNowadays, using
Louis Vuitton Handbagsthe assistance
hermes scraf of a DMX software it
breitling watches feasible to produce
michael kors purses complex light patterns
ray ban glasseswithout so many
hermes beltefforts. The basic
michael kors handbags principle of DMX
rolex watchesmoving heads
ray ban sunglasseswork, is the function
replica breitling to operate from
rolex watches for saleaway the motion
ray ban eyeglassesand options of
hemres bags the lighting. This
rolex watches for sale might be accomplished
hermes belts by whether a mirror, which
breitling replica is reflecting
michael korsthe light using its
Louis Vuitton Bagsmoves, or by rotating
replica breitlingthe whole device
michael kors pursesusing assistance
ray bansof a little
ray ban sunglassesmotor. However there
michael kors outlet are currently units that
michael kors handbags are employing
breitling replica watches typical halogen
Louis Vuitton Outletlamps, the most
breitling replica up to date DMX
rolex watches for men moving heads use
michael kors outlet the LED technology
Louis Vuitton Outlet.
Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010 Office 2010
Tyler
Hansbrough Jersey, Mario
Chalmers jersey, Martin
Havlat Jersey, Chris
Kunitz Jersey, Authentic
Jason Terry Jersey, Kirk
Mclean Jersey, Dallas
Mavericks Jerseys, Victor
Hedman Jersey, Alexander
Edler Jersey, Rudy
Fernandez Jersey, Bernie
Parent Jersey, Kimmo
Timonen Jersey, Dan
Majerle Jersey, Duncan
Keith Jersey, Evander
Kane Jersey, Dwyane
Wade Jersey, Andrei
Markov Jersey, Brett
Hull Jersey, Sergei
Bobrovsky Jersey, Shaquille
ONeal Jersey, Wendel
Clark Jersey, Kris
Versteeg Jersey, Luke
Adam Jersey, Authentic
Ron Artest Jersey, Custom Knicks
Jersey, Julius
Erving Jersey, Brooks
Orpik Jersey, Brian
Leetch Jersey, Maxim
Lapierre Jersey, Kevin
Johnson Jersey, Alex
Burrows Jersey, Mark
Messier Jersey, Pascal
Dupuis Jersey, Dwyane
Wade Jersey, Miami Heat
Jerseys, Authentic
LeBron James Jersey, Joffrey
Lupul Jersey, Jason
Terry Jersey, Paul
Brousseau Jersey, Amare
Stoudemire Jersey
A+Title+H1 标签
Coach Outlet Online
Coach Outlet Online
coach.com
Coach Outlet
Coach Bags
Coach Factory Outlet Store
Burberry Scarfs
Coach Outlet Store Online
Coach Outlet Stores
Coach Bags
Coach Store Online
Coach Outlet Store Online
Coach Handbag Factory Outlet
Coach Factory Outlet Online
Chanel Outlet Store
Coach Outlet Store
Coach Factory Outlet Online
Coach Outlet Online Store
Burberry
Coach Outlet Store Online
Coach Outlet Online
Coach Outlet Store Online
LV Bag
Coach Outlet Online
Coach Outlet Online Store
Coach Outlet Online
Coach Wallets
Coach Bag
Coach Factory Store Online
Coach Outlet Online Store
Coach Factory Online
Chanel Handbags
Coach Factory Outlet Online
Coco Chanel Handbags
Coach Handbags
Burberry Bags
Coach Outlet Store Online
Chanel Bags
LV
Coach Factory Online
Cheap Coach Purses
Coach Factory
Coach Factory Online
Coach Factory Outlet
Coach Bag
Coach Factory Outlet Store
Coach Outlet
Cheap Louis Vuitton Bags
Coach Outlet Online Store
Louis Vuitton Handbags
Coach Outlet Handbags
Coach Outlet Online
Coach Store Online
Coach Factory Online Sale
Coach Purses
Burberry Scarf Outlet
Coach Bags Outlet
Coach Online Outlet Store
Coach Online Store
Coach Handbag Outlet Sale
Coach Outlet
Coach Factory Outlet Store
Coach Factory Outlet Online
Chanel Handbags
Coach Factory Sale
Coach Purses Outlet Online
Coach Purse Outlet
Louis Vuitton Purses
Coach Purse Outlet Online
Coach Outlet Online Store
Coach Outlet Bags
Coach Factory
Coach Factory Outlet
Coach Handbags Factory Outlet
Coach Purses Outlet
Coach Factory Outlet
Cheap Coach Purses
Discount Coach Purses
Coach Outlet Coupons
Coach Factory Online Sale
Chanel Purses
Burberry Bag
Coach Online Outlet
Coach Purses On Sale
Coach Outlet
Coach Factory Store
Coach Outlet Online
Louis Vuitton Purses
Cheap Coach Bags
Coach Outlet
Coach Outlets
Coach Factory Outlet Online
Louis Vuitton Bag
Coach Factory Online
Coach Outlet Store
Coach Factory Outlet
Cheap Louis Vuitton
Chanel Outlet Store Online
Coach Outlet Store Online Purses
Coach Factory Outlet
Coach Outlet Stores Online
Chanel Outlet
Burberry Outlet
Coach Purses
Coach Factory
Coach Outlet Store Online
Coach Bags On Sale
Coach Factory Outlet Store
Coach Handbag Outlet
Coach Factory Outlet Store
Coach Factory Outlet Online
Coach Purse Outlet
Coach Outlet Coupon
Coach Factory Outlet Online
Cheap Coach Bags
Coach Factory
Coach Outlet
Coach Outlet Online
Coach Purse Outlet Online
Coach Outlet Store Online
Coach Outlet Store Online
Coach Factory Store Online
Coach Outlet
Coach Bags Outlet
Coach Handbags Outlet
Coach Factory Store Online
Coach Handbags
Coach Factory Online
Coach Bag
Burberry Scarf
Coach Outlet Store
Coach Factory Outlet Online
Chanel Bags
Coach Purses Outlet
Coach Factory Online Sale
Louis Vuitton Bags
Coach Outlet Online Store
Coach Purses Outlet
Coach Factory Online
Burberry Outlet Scarves
Coach Factory Outlet
Burberry Outlet Scarf
Burberry Handbags
Coach Purses Outlet
Coach Outlet Stores Online
Coach Purses Outlet Online
Coach Outlet Store
Coach Outlet Store
Coach Outlet Purses
Coach Purses
Chanel Bag
Chanel Outlet Online
Coach Factory Handbag Outlet Store
Coach Purses For Cheap
Coach Outlet Stores
Coach Factory Outlet Online
Coach Outlet Store
Coach Purse Outlet
Coach Bags
Coach Outlet Store Online
Coach Factory Sale
Coach Outlet
Coach Factory Outlet
Coach Factory Outlet
Coach Outlet Coupon
Cheap Coach Bags
Coach Bags
Coach Purse Outlet
Coach Outlet Online Store
Coach Factory Outlet Online
Coach Purses Outlet Online
Coach Outlets Online
Coach Factory Outlet
LV Bags
Coach Factory Outlet
Coco Chanel Bags
Coach Factory Store
Coach Outlet
Chanel Wallets
Coach Outlet Coupon
Coach Bags Outlet
Coach Factory Store
Coach Outlet Stores
Louis Vuitton Bags
Coach Factory Outlet Store Online
Coach Outlet
Coach Factory Outlet
Coach Factory Outlet
Louis Vuitton Sunglasses
Coach Outlet Stores
Coach Outlet Coupons
Burberry Scarves
A+H1 标签
A+Title+H1 标签
Coach Outlet Online
Coach Outlet Online
coach.com
Coach Outlet
Coach Bags
Coach Factory Outlet Store
Burberry Scarfs
Coach Outlet Store Online
Coach Outlet Stores
Coach Bags
Coach Store Online
Coach Outlet Store Online
Coach Handbag Factory Outlet
Coach Factory Outlet Online
Chanel Outlet Store
Coach Outlet Store
Coach Factory Outlet Online
Coach Outlet Online Store
Burberry
Coach Outlet Store Online
Coach Outlet Online
Coach Outlet Store Online
LV Bag
Coach Outlet Online
Coach Outlet Online Store
Coach Outlet Online
Coach Wallets
Coach Bag
Coach Factory Store Online
Coach Outlet Online Store
Coach Factory Online
Chanel Handbags
Coach Factory Outlet Online
Coco Chanel Handbags
Coach Handbags
Burberry Bags
Coach Outlet Store Online
Chanel Bags
LV
Coach Factory Online
Cheap Coach Purses
Coach Factory
Coach Factory Online
Coach Factory Outlet
Coach Bag
Coach Factory Outlet Store
Coach Outlet
Cheap Louis Vuitton Bags
Coach Outlet Online Store
Louis Vuitton Handbags
Coach Outlet Handbags
Coach Outlet Online
Coach Store Online
Coach Factory Online Sale
Coach Purses
Burberry Scarf Outlet
Coach Bags Outlet
Coach Online Outlet Store
Coach Online Store
Coach Handbag Outlet Sale
Coach Outlet
Coach Factory Outlet Store
Coach Factory Outlet Online
Chanel Handbags
Coach Factory Sale
Coach Purses Outlet Online
Coach Purse Outlet
Louis Vuitton Purses
Coach Purse Outlet Online
Coach Outlet Online Store
Coach Outlet Bags
Coach Factory
Coach Factory Outlet
Coach Handbags Factory Outlet
Coach Purses Outlet
Coach Factory Outlet
Cheap Coach Purses
Discount Coach Purses
Coach Outlet Coupons
Coach Factory Online Sale
Chanel Purses
Burberry Bag
Coach Online Outlet
Coach Purses On Sale
Coach Outlet
Coach Factory Store
Coach Outlet Online
Louis Vuitton Purses
Cheap Coach Bags
Coach Outlet
Coach Outlets
Coach Factory Outlet Online
Louis Vuitton Bag
Coach Factory Online
Coach Outlet Store
Coach Factory Outlet
Cheap Louis Vuitton
Chanel Outlet Store Online
Coach Outlet Store Online Purses
Coach Factory Outlet
Coach Outlet Stores Online
Chanel Outlet
Burberry Outlet
Coach Purses
Coach Factory
Coach Outlet Store Online
Coach Bags On Sale
Coach Factory Outlet Store
Coach Handbag Outlet
Coach Factory Outlet Store
Coach Factory Outlet Online
Coach Purse Outlet
Coach Outlet Coupon
Coach Factory Outlet Online
Cheap Coach Bags
Coach Factory
Coach Outlet
Coach Outlet Online
Coach Purse Outlet Online
Coach Outlet Store Online
Coach Outlet Store Online
Coach Factory Store Online
Coach Outlet
Coach Bags Outlet
Coach Handbags Outlet
Coach Factory Store Online
Coach Handbags
Coach Factory Online
Coach Bag
Burberry Scarf
Coach Outlet Store
Coach Factory Outlet Online
Chanel Bags
Coach Purses Outlet
Coach Factory Online Sale
Louis Vuitton Bags
Coach Outlet Online Store
Coach Purses Outlet
Coach Factory Online
Burberry Outlet Scarves
Coach Factory Outlet
Burberry Outlet Scarf
Burberry Handbags
Coach Purses Outlet
Coach Outlet Stores Online
Coach Purses Outlet Online
Coach Outlet Store
Coach Outlet Store
Coach Outlet Purses
Coach Purses
Chanel Bag
Chanel Outlet Online
Coach Factory Handbag Outlet Store
Coach Purses For Cheap
Coach Outlet Stores
Coach Factory Outlet Online
Coach Outlet Store
Coach Purse Outlet
Coach Bags
Coach Outlet Store Online
Coach Factory Sale
Coach Outlet
Coach Factory Outlet
Coach Factory Outlet
Coach Outlet Coupon
Cheap Coach Bags
Coach Bags
Coach Purse Outlet
Coach Outlet Online Store
Coach Factory Outlet Online
Coach Purses Outlet Online
Coach Outlets Online
Coach Factory Outlet
LV Bags
Coach Factory Outlet
Coco Chanel Bags
Coach Factory Store
Coach Outlet
Chanel Wallets
Coach Outlet Coupon
Coach Bags Outlet
Coach Factory Store
Coach Outlet Stores
Louis Vuitton Bags
Coach Factory Outlet Store Online
Coach Outlet
Coach Factory Outlet
Coach Factory Outlet
Louis Vuitton Sunglasses
Coach Outlet Stores
Coach Outlet Coupons
Burberry Scarves
A+H1 标签
Life coach outlet store online courses allow people of any background develop the skills to help others reach their life goals. There are many different areas where life coach outlet can be applied. This variety of choices means you can tailor your training to the area that is right for you. coach outletThe five most popular types of life coach outlet online are listed below: Leadership coach outlet store online The main focus of a leadership coach outlet is to teach people how to inspire others to act and to lead in the direction of success. A leadership coach outlet online will teach people how to be more assertive,coach outlet online confident and better at decision making. A person who has received leadership coach outlet store online will get the most out of staff and employees and unlock the potential of those working for them.
The boy can sleep at your house, Juicy Couture Jewelry can't he?""Yes, indeed, sir. uggs He can go on doing it, andcome up to his work just as well as not. I can juicy couture diaper bag seeto him then, and he won't be a care to any one," saidMrs. Moss, heartily.I'll make inquiries concerning your father, boy;meantime mind what you are about, and have a goodreport to give when he comes for karen millen you," returned theSquire, with a warning wag of a stern fore-finger."Thanky', sir. I will, sir. Father'll come just assoon as he can, if he isn't sick or lost," murmuredBen, inwardly thanking his stars that he had not doneany thing to make him quake before that awful finger,and resolved that he never would.Here a red-headed Irishman came to the door, andstood eying the boy with small favor while the Squiregave his orders."Pat, this lad wants work. He's to take the cowsand go for them. Give him any light jobs you have,and let me know if he's good for any thing.""Yis, your honor. Come out o' this, b'y, till Ishow ye the bastes," responded Pat; and, with ahasty good-by to Mrs. Moss, Ben followed his newleader, sorely tempted to play some naughty trickupon him in return for his ungracious reception.
High heels of Louboutin Outlet as a main market with women, any time, the women never forget to bring the Christian Louboutin Shoes for some important occasions, when go shopping, the Christian Louboutin Outlet is a first choice, if Christian Louboutin Sale season, they will visit them!
Can you describe your design of Coach Bags and Oakley Sunglasses, i want to see the design of Coach Purses and Cheap Oakley Sunglasses you bought, i will go to HK, there, tax free for any Coach Factory Outlet and Oakely Sunglasses Cheap, may be i will shop the Coach Outlet or Discount Oakley Sunglasses if the Coach Factory Items attract my eyes!
Can you describe your design of Coach Bags and Oakley Sunglasses, i want to see the design of Coach Purses and Cheap Oakley Sunglasses you bought, i will go to HK, there, tax free for any Coach Factory Outlet and Oakely Sunglasses Cheap, may be i will shop the Coach Outlet or Discount Oakley Sunglasses if the Coach Factory Items attract my eyes!
Coach Online Outlet
, the iconic
Coach Factory Outlet
, has been in
Coach Outlet Store
since 1854, and
Coach Purses Outlet
have been an
Coach Outlet Online Store
l part since
Coach Online Outlet Store
then. With Marc
Coach Outlet Online
Jacobs as its creative
Coach Factory Outlet Online
director, Louis Vuitton
Coach Factory
has, today, become
Coach Outlet Store Online
synonymous with luxury.
Coach Factory Online
Though owning
Coach Factory Outlet
an LV accessory
Coach Online Outlet Store
is not possible
Coach Factory Online
for everyone,
Coach Factory Store
Louis replica bags
Coach Outlet Store
can be obtained
Coach Online Outlet Store
at much reasonable
Coach Factory Store Online
prices. In addition
Coach Factory Outlet
to the similarity
Coach Factory Store
in design, Louis
Coach Outlet Online
replicas also
Coach Bags
bear the same
Coach Factory Online
logo. In fact, a
Coach Factory Outlet Online
quality replica
Coach Factory
is quite indistinguishable
Coach Factory Outlet Online
from the original
Coach Outlet Online
piece.Louis Handbags
Coach Outlet Online Store
: The Signature
Coach Factory Online
Styles Louis Vuitton started
Coach Factory Outlet Online
designing trunks
Coach Handbags Outlet
and luggage bags in the
Coach Purses Outlet
century. Towards the
Coach Outlet Online
mid 20th century,
Coach Outlet
had launched its
Coach Outlet
Monogram Canvas,
Coach Store Online
a collection that
Coach Outlet Handbags
remains popular even
Coach Factory Store
to this day.
Coach Factory Store Online
Some of the
Coach Factory Store
other favorites,
Coach Factory Outlet
also available
Coach Online Outlet
in replica Louis
Coach Outlet Store Online
bags, include:Monogram
Coach Factory Outlet Online
denim bags:
Coach Online Outlet
Created by Marc
Coach Outlet
Jacobs, these Louis
Coach Factory Bags
replicas have
Coach Outlet Store Online
been given a 'worn
Coach Factory
in' look that
Coach Online Outlet Store
makes them look
Coach Outlet Online Store
very trendy.
Coach Outlet
These come
Coach Factory Outlet Online
in a variety of
Coach Factory
sizes, ranging from
Coach Factory Outlet
pouches to
Coach Outlet Online Store
enormous denim
Coach Outlet Online
carry bag. The traditional
Coach Online Outlet
'Trunks and Bags'
Coach Outlet Online
logo on these denim
Cheap Coach Bags
Louis Vuitton bags
Coach Factory Outlet
give it an old
Coach Factory Outlet Online
world charm, with a
Coach Handbags
contemporary touch.
Coach Outlet
Monogram suede bags:
Coach Outlet Store Online
The suede bags have long been
Coach Factory
associated with elegance, given their delicate look.
Coach Stores Online
These are available in an exhaustive range of designs and colors. Starting from
Coach Factory Online
browns to yellows, zippers to drawstrings, options are aplenty.
Coach Factory Outlet
The suede is generally complemented with patent leather. Also, the brass rings
Coach Bags
and the golden tassels make these bags durable as well as
Coach Factory Store Online
pretty.Monogram jokes bags: If experimentation is your mantra, go for Louis Vuitton handbags of the jokes line. Special techniques are utilized to create the unique colors used in these bags. Certain popular colors in the collection include 'graduate pink', 'heartbreak red', 'graduate fuschia' and 'heartbreak purple.'Mahina bags: Touted as a 'classic', the Mahina Louis handbags have become a rage among celebrities, with Cameron Diaz and Madonna flaunting these brilliant creations. The 'Surya' bag, named after the Hindu Sun God, is indeed as radiant as the sunshine. The delicate pleating of the perforated patent leather imparts the bag a feminine charm.
http://www.comparemedsnow.com/ over the counter viagra 00285 http://www.remedyshoponline.com/ tramadol 84523
http://www.onlinedrugsearch.net/ cialis %-] http://www.onlinepharmsearch.com/ ultram fgv
If you love coach factory outlet, it probably is worth the trip down for some bargain hunting. Your coach outlet online end up more than 3 hours in there store. Be warned. If you've always purchased your coach outlet and handbags at the original coach outlet online or even at the official coach factory outlet, you will find that hunting for one at coach outlet online can save your money. If you are lucky, the coach outlet you will be had for only half the coach factory outlet from the coach outlet online.
http://www.accessinsurers.com/ buy auto insurance online 8) http://www.chooselifeinsur.com/ life insurance >:DDD
qTzumB , [url=http://hirwoegsfuvj.com/]hirwoegsfuvj[/url], [link=http://ektmskfusjpp.com/]ektmskfusjpp[/link], http://rbzqrgcxpkgj.com/
Very true! Makes a canhge to see someone spell it out like that. :)
Szia!
A minap kutattam kulonbozo informaciok utan Gruziarol, mert nagyon erdekel a kulturajuk es nagyon tetszik a nyelvuk meg az irasuk, (ennek van egy miertje, de most hagyjuk) igy bukkantam teljesen veletlenul a blogodra! Nagyjabol el is olvastam az osszes bejegyzesedet, de latom, reg nem irtal. Sok kerdesemre kaptam valaszt az irasaidbol, de nagyon kivancsi lennek a kepekre is amiket csinaltal. Irtad, hogy fenn vagy fb-n, ott akartalak megkeresni, uzenetben, de nem talaltalak. Fel vehetnem veled a kapcsolatot?
Az fb-n konnyen megtalalsz, mert nincs rajtam kivul mas ilyen nevvel: Zsanett Dura
Koszi, es minden jot!
haha Á:)
If you love coach factory outlet, it probably is worth the trip down for some bargain hunting. Your coach outlet online end up more than 3 hours in there store. Be warned. If you've always purchased your coach outlet and handbags at the original coach outlet online or even at the official coach factory outlet, you will find that hunting for one at coach outlet online can save your money. If you are lucky, the coach outlet you will be had for only half the coach factory outlet from the coach outlet online.
If you love coach factory outlet, it probably is worth the trip down for some bargain hunting. Your coach outlet online end up more than 3 hours in there store. Be warned. If you've always purchased your coach outlet and handbags at the original coach outlet online or even at the official coach factory outlet, you will find that hunting for one at coach outlet online can save your money. If you are lucky, the coach outlet you will be had for only half the coach factory outlet from the coach outlet online.
If you love coach factory outlet, it probably is worth the trip down for some bargain hunting. Your coach outlet online end up more than 3 hours in there store. Be warned. If you've always purchased your coach outlet and handbags at the original coach outlet online or even at the official coach factory outlet, you will find that hunting for one at coach outlet online can save your money. If you are lucky, the coach outlet you will be had for only half the coach factory outlet from the coach outlet online.