Itt vagyErdem Törökországból

Erdem Törökországból


Miklós képe

ÍrtaMiklós- 12 július 2011

Erdem from TurkyeSziasztok!

Erdem vagyok Törökországból, Giresun-ból. A többiek csak „A legfiatalabb”-nak hívnak, mivel most múltam 20 éves. Abból az országból érkeztem, ami összeköti Európát Ázsiával Isztambul városával.  A szülővárosom, Giresun Törökország északi részén helyezkedik el, és az ínycsiklandozó mogyorójáról híres.

Jelenleg másod éves vagyok a Gazi Egyetemem, Angol Tanár szakon. Magyarországra, azon belül Kaposvárra az európai önkéntes szolgálat keretein belül jöttem két hónapra.

Nem tudom, talán a képzésem miatt is, de imádom a nemzetközi magazinokat és újságokat, mint a Newsweek…stb. Ezen felül nagyon szeretek úszni és röplabdázni.

Még megemlíteném az eddigi szakmai tapasztalataimat, mivel egy ideje már nemzetközi kapcsolatok szakértői asszisztense pozícióban dolgozom a Törökországi Posta Főigazgatóságán. Magyarországon első sorban szeretnék megismerkedni új kultúrákkal, és fejleszteni az angol nyelvtudásomat. Amikor visszatérek a hazámba, szeretném elmondani a tanítványaimnak, hogy az első tanári élményemet Magyarországon szereztem.

Remélem ezt a kaland mindenki számára felejthetetlen élmény lesz!

Címkék
Football Shirts - kkkz198612 (nem ellenőrzött)
griffey jr shoes ken think I - Anonymous (nem ellenőrzött)
tory burch outlet - Anonymous (nem ellenőrzött)
tory burch outlet - Anonymous (nem ellenőrzött)
http://www.onlinemonsterbeats - cheap monster (nem ellenőrzött)
now is the age of CCNA & MCSE - jwilliam (nem ellenőrzött)
cheap monster - cheap monster (nem ellenőrzött)
Replica Breitling - Replica Breitling (nem ellenőrzött)
nike air max - nike air max (nem ellenőrzött)
Coach Outlet Online - Coach Outlet (nem ellenőrzött)

Keresés

Partnereink

 

Új Széchenyi Terv

Magyarország megújul

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.