Itt vagyA Compass Egyesület Önkéntese voltam
A Compass Egyesület Önkéntese voltam
Szüleim nagy büszkeségére, 2008-ban elvégeztem a Kaposvári Egyetem ifjúság segítő szakát, majd elkezdtem a munkahely keresés nehéz és rögös útját. Közel egy évig próbálkoztam eredménytelenül. A legtöbbször még a személyes interjúig sem jutottam. A visszautasítás leggyakoribb oka a munkatapasztalat hiánya volt. Pályakezdőként, a munkaügyi központban sem biztattak semmivel, mivel ekkor Somogy megyében nagyon magas volt a fiatalok körében a munkanélküliség.
Ekkor olvastam az Önkéntes Központ Alapítvány felhívását, hogy az Ötlet Program keretében önkéntesek jelentkezését várják. Természetesen jelentkeztem, és be is választottak a programba. Első fogadó szervezetemnél - egy Kaposmérői ifjúsági egyesület - sajnos nem kaptam olyan értelmes munkát, amivel szakmailag fejlődni tudtam volna. Elkeseredtem, motivációmat elvesztettem, és elhittem, hogy valóban nem vagyok jó másra, mint a takarításra, amivel az egyesület vezetője megbízott.
Ekkor találkoztam egy ifjúsági rendezvényen, a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesületet, vezetőivel és munkatársaival. Kértem hogy fogadóhelyet válthassak, amelyre meg is kaptam az engedélyt. A döntésem jónak bizonyult, mert a Compass Egyesületnél elkezdődött egy új élet a számomra.
Éreztem, hogy szükség van rám, hogy én is a csapat része lettem.
A kezdetektől bekapcsolódtam az egyesület munkájába, az iskolai programok szervezésébe, tanácsadásba és a fiatalokkal való kapcsolattartásba. A munkám végzését segítette, hogy folyamatos szakmai felkészítésben részesültem, sőt az egyesület két akkreditált felnőttképzését is elvégeztem, és gyakorolni tudtam a német és angol nyelvet, az egyesületnél dolgozó külföldi önkéntesektől. Megszerettem a munkatársakat, akik a barátaim lettek.
Mentorommal és az egyesület vezetőjével gyakran beszélgettünk a jövőmről, hogy az Ötlet program lejártát követően hol, hogyan tudok majd elhelyezkedni. Megtanultam önéletrajzot írni, állásinterjún „eladni magam”. A program végén magabiztos lettem, önbizalmam megnőtt, és tudtam, hogy a jövőben is emberekkel szeretnék foglalkozni, ha lehet a lakóhelyem közelében.
Jelentkeztem a falunk és a környező települések polgármesteri hivataliban, ahová már munkatapasztalattal, és a Compass Egyesület referenciájával mentem. Legnagyobb örömömre a Kadarkúti Családsegítő Központba felvételt nyertem, ahol idős emberek otthoni gondozását végzem. Csak egy hónapja dolgozom, de elmondhatom, hogy az önkéntesként megszerzett tapasztalataimat nagyon jól tudom alkalmazni, egy csodálatos évet töltöttem a Compass Egyesület önkénteseként, és továbbra is részt kívánok venni programjaikban, karitatív tevékenységeikben.
Hencse, 2010. május 20. Kalányos Erzsébet - önkéntes






Coach Online Outlet
, the iconic
Coach Factory Outlet
, has been in
Coach Outlet Store
since 1854, and
Coach Purses Outlet
have been an
Coach Outlet Online Store
l part since
Coach Online Outlet Store
then. With Marc
Coach Outlet Online
Jacobs as its creative
Coach Factory Outlet Online
director, Louis Vuitton
Coach Factory
has, today, become
Coach Outlet Store Online
synonymous with luxury.
Coach Factory Online
Though owning
Coach Factory Outlet
an LV accessory
Coach Online Outlet Store
is not possible
Coach Factory Online
for everyone,
Coach Factory Store
Louis replica bags
Coach Outlet Store
can be obtained
Coach Online Outlet Store
at much reasonable
Coach Factory Store Online
prices. In addition
Coach Factory Outlet
to the similarity
Coach Factory Store
in design, Louis
Coach Outlet Online
replicas also
Coach Bags
bear the same
Coach Factory Online
logo. In fact, a
Coach Factory Outlet Online
quality replica
Coach Factory
is quite indistinguishable
Coach Factory Outlet Online
from the original
Coach Outlet Online
piece.Louis Handbags
Coach Outlet Online Store
: The Signature
Coach Factory Online
Styles Louis Vuitton started
Coach Factory Outlet Online
designing trunks
Coach Handbags Outlet
and luggage bags in the
Coach Purses Outlet
century. Towards the
Coach Outlet Online
mid 20th century,
Coach Outlet
had launched its
Coach Outlet
Monogram Canvas,
Coach Store Online
a collection that
Coach Outlet Handbags
remains popular even
Coach Factory Store
to this day.
Coach Factory Store Online
Some of the
Coach Factory Store
other favorites,
Coach Factory Outlet
also available
Coach Online Outlet
in replica Louis
Coach Outlet Store Online
bags, include:Monogram
Coach Factory Outlet Online
denim bags:
Coach Online Outlet
Created by Marc
Coach Outlet
Jacobs, these Louis
Coach Factory Bags
replicas have
Coach Outlet Store Online
been given a 'worn
Coach Factory
in' look that
Coach Online Outlet Store
makes them look
Coach Outlet Online Store
very trendy.
Coach Outlet
These come
Coach Factory Outlet Online
in a variety of
Coach Factory
sizes, ranging from
Coach Factory Outlet
pouches to
Coach Outlet Online Store
enormous denim
Coach Outlet Online
carry bag. The traditional
Coach Online Outlet
'Trunks and Bags'
Coach Outlet Online
logo on these denim
Cheap Coach Bags
Louis Vuitton bags
Coach Factory Outlet
give it an old
Coach Factory Outlet Online
world charm, with a
Coach Handbags
contemporary touch.
Coach Outlet
Monogram suede bags:
Coach Outlet Store Online
The suede bags have long been
Coach Factory
associated with elegance, given their delicate look.
Coach Stores Online
These are available in an exhaustive range of designs and colors. Starting from
Coach Factory Online
browns to yellows, zippers to drawstrings, options are aplenty.
Coach Factory Outlet
The suede is generally complemented with patent leather. Also, the brass rings
Coach Bags
and the golden tassels make these bags durable as well as
Coach Factory Store Online
pretty.Monogram jokes bags: If experimentation is your mantra, go for Louis Vuitton handbags of the jokes line. Special techniques are utilized to create the unique colors used in these bags. Certain popular colors in the collection include 'graduate pink', 'heartbreak red', 'graduate fuschia' and 'heartbreak purple.'Mahina bags: Touted as a 'classic', the Mahina Louis handbags have become a rage among celebrities, with Cameron Diaz and Madonna flaunting these brilliant creations. The 'Surya' bag, named after the Hindu Sun God, is indeed as radiant as the sunshine. The delicate pleating of the perforated patent leather imparts the bag a feminine charm.